Kié volt Rasmussen hajója?

Két képet tettem egymás mellé, és ezért magyarázattal tartozom alkalmi olvasóimnak. Az egyik Áprily Lajos verse, Rasmussen hajóján, a kolozsvári Ellenzék 1924. március 30-i számában, ott ahol először megjelent. A másik képen Knud Rasmussen dán sarkkutató, író, aki ihletője lehetett a versnek. Ha ez esetleg így volt, arra én nem találtam egyetlen forrásban sem bizonyítékot. A verselemzések szerzői úgy tekinthették, hogy ez másodlagos kérdés, hiszen Rasmussen hajója elsősorban jelkép. A küldetéses ember életének allegóriája. Lehetne egy kitalált személy is, akkor véletlen a névegyezés. Nem vagyok irodalomtörténész, nem vagyok Áprily Lajos életének és művének alapos ismerője sem, de szeretem a verseit, foglalkoztat a kor, amelyben élt, és látni akartam mindig, hogyan dolgozta fel a kisebbségi sorsot az a nemzedék, amely Áprilyt, Olosz Lajost, Kuncz Aladárt, Szentimrei Jenőt, Tamási Áront, Reményik Sándort, Kós Károlyt, Tompa Lászlót, Dsida Jenőt adta a magyar irodalomnak.

Ki volt Rasmussen? Ezt a kérdést először 1967-ben tettem fel. 15 éves voltam, és felvételi vizsga utáni nyáron vártam, hogy jöjjön az ősz, és én bolyais diák legyek.

Csillaghullásos nyár volt. Július végén meghalt Kassák Lajos, néhány napra rá Füst Milán, majd augusztus elején Áprily. A Kossuth Rádión keresztül érkeztek a hírek, s szüleim beszélgetései tették ezeket számomra emlékezetessé. Az alábbi sorokat is ekkor hallottam először:

"A tavasz jött a parttalan időben

s megállt a házsongárdi temetőben.

Én tört kövön és porladó kereszten

Aletta van der Maet nevét kerestem."

Apám idézte, vagy Édesanyám? Az biztos, hogy a Kor falára című kötetből tanultam meg. Áprilynak van néhány verssora, amelyek ma is megborzongatnak:

S mikor a hálátlan világ temette,

Aletta búja jajgatott felette,

míg dörgő fenséggel búgott le rája

a kálvinista templom orgonája.

Addig nem álltam úgy koporsó mellett, hogy közben halljam, hogyan búgnak a Farkas utcai templom orgonái. Majd eljött ennek az ideje is. De ezeket a sorokat hallva, borzongás futott át rajtam 15 éves koromban is. Különben ez a vers - Tavasz a házsongárdi temetőben -

emeli be a magyar irodalomba, és ezen keresztül a magyar köztudatba: a házsongárdi temető a magyar nemzet erdélyi pantheonja.

1967-ben apám Rasmussen hajóján című esszéjében búcsúztatta a költőt: "Abban a fehér öbölben ért partot, ahol az égő zarándokok kikötnek egyszer. Kegyes volt hozzá a nagy Hajós, hosszú utazással ajándé­kozta meg. Nyolc évtized mérföldjein vitte zengő szelekben és vad vizek felett, a Körösi Csorna Sándorok forró szomjúságával, mint egy győztes angyalt." - így kezdődik az emlékezés, amelyről Áprily monográfusa, Vita Zsigmond írta 1972-ben: Izsák József pedig Áprily halálára írt esszéjében magát a költőt, egész művét jellemzi ezzel a címmel.

Térjek vissza ahhoz a kérdéshez: ki volt Rasmussen? Teljes nevén Knud Johan Viktor Rasmussen. Dán sarkkutató, író, etnográfus. 1879-ben született Grönlandon, egy dán misszionárius és egy félig dán, félig eszkimó anya gyermekeként. Feltárta a Kanadától északra lévő szigetvilágot, bejárta az eszkimók - inuitok - által lakott földeket Grönlandtól a Csendes-óceánig, és kimutatta, hogy a nagy területen szétszórt eszkimók kultúrája egységes. Megalapította Grönlandon a thulai sarkkutató bázist. 1921-1925 közötti, ötödik expedíciójáról könyvet írt Thulai utazás címen. Ez magyarul 1965-ben jelent meg. Magidovics a Nagy földrajzi felfedezésekben írja, hogy az 1920-25 közti expedíciója idején 15 hónapon át megszakadt minden kapcsolata a világgal, és ezért sokan halottnak hitték. Ebben az időben jelenhetett meg az Ellenzékben a Rasmussen hajóján.

És még egyszer a versről. Van olyan elemzés, amely szerint Áprily Észak zordságával, az emberhez mostoha körülményeket akarta hangsúlyozni. Holott ő vállalta azt az utat, azt a pályát, "amelynek visszútja nincs" és az ezzel járó küzdelmet is. A romantika óta az elemekkel szembeszálló embert hősként tiszteli az irodalmi ízlés. Hogyan nézett ő a zord, mostoha Északra? Íme, egy idézet: Süvöltött a fedélzeten a szél, s a hullámok fenyegetően csapkodták a hajó oldalát. Már télikabát volt rajtam, s egy ideig kint maradtam a fedélzeten. "My native land - good night" - küldtem Byron szavaival a búcsúszót az eltűnt finn partok felé, pedig nem is a szülőföldemtől búcsúztam. De olyan otthonos érzésem volt, hogy azt éreztem, ha nem otthon, itt tudnék élni, s talán boldogan. Sohasem láttam Itáliát, mindig északra húzott a vágyam".

Még egyszer hát: Sohasem láttam Itáliát, mindig északra húzott a vágyam.

Volna még mondanivalóm. Ám az nem szünteti meg a bizonytalanságot: van-e köze a Rasmussen hajóján című versnek Knud Rasmussenhez? Ha van, miért nincs nyoma ennek? Vagy csak én vagyok oly tökéletlen, hogy azt nem lelem? Abban bízom, hogy akinek volt türelme ezt végigolvasni, annak legalább a vers tetszett. Ha a fényképről nem olvasható, akkor ideteszem még egyszer:

Rasmussen hajója

Páncél szügyét a fergetegnek

halálra-szánt daccal szegi.

Virágos kikötőre gondol:

ezer kendő intett neki.

Jól tudja, egyszer nincs menekvés,

az útnak vissza-útja nincs.

Örök zátonyra fogja testét

a diadalmas jégbilincs.

Megyek a Rasmussen hajóján,

zivataros fedélzeten,

s mint Childe Harold, a partra küldöm

jóéjt kívánó énekem.

Olykor keresve visszanézek:

szép volt az élet? Nem tudom.

Köd-óriások kergetőznek

mögöttem a sötét úton.

Kiáltanék az éjszakába,

kiáltásomra nincs "hahó".

Kísértetes magányosságba

siklik a páncélos hajó.

Ahol kiköt, fehér öbölben

virág és asszony nem terem.

A jég zengése zúg alattunk,

a jég zengése végtelen.

Szívem fölött egy déli emlék

tévedt sugara átoson.

Lengő fekete lobogóval

Valaki vár a póluson.