Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: június, 2022

Utószó

Kép
                Az olvasó Izsák József Tamási Áronról szóló kismonográfiájának harmadik kiadását tartja a kezében. Az első kiadás ötvenhárom évvel ezelőtt, 1969-ban jelent meg a bukaresti Ifjúsági Könyvkiadó gondozásában. Személyes emlékeim fűződnek a monográfia megírásának történetéhez, akárcsak édesapám egész életpályájához. Ez az utószó ilyen módon tartalmaz a lexikonok által is rögzített tényeken túl személyes élményekre épülő, szubjektív benyomásokat, amelyek érdekelhetik az olvasót.                Izsák József 1921-ben született Sepsiszentgyörgyön. Tanulmányait a Református Székely Mikó Kollégiumban kezdte szülővárosában, majd a kolozsvári Ferenc József, illetve Bolyai Tudományegyetemen[1] szerzett tanári oklevelet 1946-ban magyar nyelv és irodalomból. Tanára volt György Lajos, akinek később tanársegédje is lett, de egyetemi leckekönyvében ott sorakoznak a kolozsvári magyar egyetem nagynevű tanárai, mint Benedek Marcell, Bíró Vencel, Entz Géza, Gunda Béla, Imre Lajos, Jakó Zsig