Utószó

               Az olvasó Izsák József Tamási Áronról szóló kismonográfiájának harmadik kiadását tartja a kezében. Az első kiadás ötvenhárom évvel ezelőtt, 1969-ban jelent meg a bukaresti Ifjúsági Könyvkiadó gondozásában. Személyes emlékeim fűződnek a monográfia megírásának történetéhez, akárcsak édesapám egész életpályájához. Ez az utószó ilyen módon tartalmaz a lexikonok által is rögzített tényeken túl személyes élményekre épülő, szubjektív benyomásokat, amelyek érdekelhetik az olvasót.

            Izsák József 1921-ben született Sepsiszentgyörgyön. Tanulmányait a Református Székely Mikó Kollégiumban kezdte szülővárosában, majd a kolozsvári Ferenc József, illetve Bolyai Tudományegyetemen[1] szerzett tanári oklevelet 1946-ban magyar nyelv és irodalomból. Tanára volt György Lajos, akinek később tanársegédje is lett, de egyetemi leckekönyvében ott sorakoznak a kolozsvári magyar egyetem nagynevű tanárai, mint Benedek Marcell, Bíró Vencel, Entz Géza, Gunda Béla, Imre Lajos, Jakó Zsigmond, Jancsó Elemér, Kristóf György, Szabó T. Attila, Tavaszy Sándor vagy Várkonyi Hildebrand. Pályakezdésére, de lényegében egész munkásságára nagy hatással volt Kolozsvár egyetemének szelleme. A tanári oklevél megszerzése után, 1947-ben szerzi meg a bölcsészdoktori diplomát. Disszertációjának címe: Nemzethalál-félelem a régi magyar költészetben, amely a magyar nemzetféltés máig egyedülálló irodalomtörténete. Mindmáig kiadatlan mű, amelyet lexikonok és irodalmi visszaemlékezések – tévesen – egy, az Erdélyi Múzeum Egyesület füzetei sorozatban megjelent nyolcoldalas tartalmi kivonattal azonosítanak.[2]

1947-ben György Lajost egy koncepciós eljárás nyomán eltávolítják az egyetemről, és ezt követően távoznia kell tanársegédjének, Izsák Józsefnek is.[3] Hazatér szülővárosába, ahol 1958-ig tanít, ezt követően családjával együtt Marosvásárhelyre költözik, ahol előbb az Igaz Szó munkatársa, majd a tankönyvkiadó szerkesztője, és 1960-tól a Tanárképző Főiskola előadótanára két évtizeden keresztül. 

A lexikoni életrajzok első munkájának Bölöni Farkas Sándor, a történetíró című tanulmányát tekintik. Már diákkorában írásaival jelentkezett az Erdélyi Helikonban, Pásztortűzben és a pécsi Sorsunkban. A háború után az Igaz Szó, az Utunk, a Tiszatáj, az Alföld, az Új Írás és az Irodalomtörténet közli írásait. Első irodalmi monográfiája Asztalos Istvánról[4] 1967-ben jelent meg, majd ezt követően Tamási Áronról ír könyvet. Illyés Gyula költői világképe című könyvének első kötete 1982-ben, a második kötet pedig 1986-ban jelenik meg[5]. Az Illyés Gyula monográfiájának második, átdolgozott kiadását a Püski Kiadó jelentette meg a költő születésnapjának centenáriumán.[6]

Irodalmi munkásságában kiemelt fontosságú az a küzdelem, amelyet azért folytatott, hogy Tamási Áront visszahozza a köztudatba, akinek a háború után sem művei, sem vele kapcsolatos írás nem jelenhetett meg Erdélyben.[7]

Mit kellett, mit lehetett tenni azért, hogy Tamási művei újra eljussanak az erdélyi olvasóhoz, a magyar színházak játsszák a darabjait, és az iskolai tankönyvekbe is bekerüljön? A ma embere elképzelni sem tudja a rendszerváltás előtti korszak közhangulatát, a homályba burkolt intézkedések szövevényét, amely gyakran még azt sem tette átláthatóvá, mi az, ami szabad, és mi az, ami tiltott. 1967 júniusa és augusztusa között Izsák József egy tanulmányt írt Tamási Áronról, amely a következő év márciusában jelent meg az Igaz Szóban. Ez volt a próba, ha úgy tetszik, kihívása a hatalomnak, lehet-e már Tamási Áronról írni és a műveit közölni? A tanulmány – gond nélkül átment sajtóigazgatóságon, azaz a cenzúrán - megjelenése jelezte, hogy Tamási Áron életműve körül 1956 után másodszor tört meg a jég. Ezúttal véglegesen. Ezt követően jelenhetett meg Tamási Áron Rendes feltámadás című elbeszéléskötete Sütő András előszavával, majd a bukaresti Irodalmi Könyvkiadó gondozásában az Énekes madár Izsák József utószavával. Az ő irodalomtörténészi, kritikusi elhivatottsága és nemzeti elkötelezettsége nélkül ez a küzdelem nem lett volna eredményes. Különösen egy olyan világban, amikor a természetes, nyugodt, kiegyensúlyozott munkakörülményeknek nem voltak meg a feltételei.

A román belügyminisztérium egyes számú igazgatósága – ez volt a hírhedt román politikai rendőrség, a Szekuritáté hivatalos megnevezése – 1961-ben döntött úgy, hogy Izsák Józsefet megfigyelés alá helyezi.[8] 1964-ben elindult vele szemben egy politikai, koncepciós eljárás, amelynek eredményeként a Szekuritáté vaskos, bűnügyi dossziét nyújtott át a katonai ügyészségnek. Egy év nyomozás, meghurcolás után az ügyészség lezárja az ügyet, az iratcsomót visszaküldi a Szekuritáténak, a megfigyelés, a zaklatás azonban folyatódik. Izsák József ebben az időszakban megszakítás nélkül oktatott a marosvásárhelyi Tanárképző Főiskolán, ahol a magyar irodalomtörténet előadótanára volt, a koncepciós eljárás elindításáig tanszékvezető. Az oktatás mellett anyagot gyűjtött a készülő Tamási-monográfiájához, de töretlen alkotókedvvel folytatta kritikusi és irodalomtörténészi munkásságát.

Az Ifjúsági Könyvkiadó kismonográfia sorozatában megjelenő Tamási-monográfia azon kevés munkák közé tartozott, amelyről a „szabad világban” is elismerően nyilatkoztak. Várady Imre a Rómában megjelenő Katolikus Szemlében írja: „Saját székelysége révén fogékonyabb Tamási székely ízei, különösségei iránt, mint más magyar olvasó, de ezt a lelki rokonságot elnémítani igyekszik magában, nehogy elnézővé válják szerzője iránt, amikor az egy-egy fáradtabb órájában modorossá lesz. Az írói érdem felmérésére európai mércét alkalmaz, anélkül, hogy párhuzamokkal, hasonlítgatásokkal irodalmi horizontja rendkívüli tágasságát fitogtatná. A szigorú rend és mértéktartás azonban nem csökkentik Izsák írásmódjának rugalmasságát, plaszticitását és eleven színeit. Bár közhelyet keresve sem találni ebben a könyvben, stílusa közvetlen, világos, az értelmet megragadó, árnyalatos és modern hangszerelésű.”[9] Majd ezt is leírja: „A könyv eszmei tartalma ellen sem emelhető kifogás. A szerző jól megfontolt véleményeivel szívesen egyetértünk.”        

Sem más szerző, sem más fórum, így a Szabad Európa Rádió sem talál kivetnivalót Izsák József munkájában. El lehet mondani, hogy a könyv első kiadása jó visszhangra talált a szabad világban. Ami a kor viszonyait tekintve nem csekélység. Az irodalompolitikai küzdelmekben Izsák Józsefet a népi írók melletti elkötelezettsége szinte természetes módon állította szembe az urbánus kozmopolitizmussal. Ez utóbbi a rendszerváltás után olyannyira uralkodó szemléletmóddá vált az erdélyi könyvkiadásban, irodalomoktatásban, hogy a könyv újbóli kiadására nem is gondolt addig, amíg erre nem kínálkozott egy távoli földrészről alkalom. Dancs Telch Rozália – aki hajdan tanítványa volt – ösztönző bátorítására kezdett el a második kiadás előkészítésén dolgozni, és így jelent meg 1999-ben a torontói Sigma kiadó gondozásában a könyv, amely jelen kiadásnak az alapja[10].

A hagyományos népi-urbánus ellentét Erdélyben sem választható el a közéleti kérdésektől. Az irodalom népnemzeti vonulatának előbb a szocialista realizmus szovjet képesítésű vagy egyszerűen csak kötődésű komisszárjaival kell szembenéznie, majd a 60-as évek enyhülései után a nyugat-európai divatos irányzatokat támogató kultúrpolitikusokkal. Mondani sem kell talán, hogy ez utóbbiak – egy érdekes metamorfózis révén – az előbbiekből lettek. Az erdélyi magyar irodalomtörténetben ennek a szembenállásnak a frontjai legélesebben az úgynevezett Csipkerózsika-vitában[11] rajzolódtak ki. Ekkor a tét az erdélyi magyar irodalom szerepe a magyar önazonosság megtartásában. Erdélyben és Magyarországon az ellentét a rendszerváltás után búvópatakként tér vissza, szétáradva a szabadság parttalanságában az egész közéleten. De ekkor már a tét a nemzet jövője. Nem véletlen, hogy a Tamási évet – amelynek egyik eseménye e könyv ismételt kiadása - a nemzeti kormány nevében Potápi Árpád János hirdeti meg Marosvásárhelyen a Tündöklő Jeromos színházi bemutatóján. Beszédében Tamásit idézi: „…új hőskort kezdünk, ...ami a realitások hőskora lesz”, és fel is erősíti az idézet ma is korszerű üzenetét: „Ennek az új hőskornak az első jellemzője, hogy az ember kiáll az általa vallott és képviselt értékrend mellett. Második jellemzője az, hogy bátran cselekszik azért, hogy ez az értékrend formálja a világot. Ez elengedhetetlen, mert csak akkor vagyunk hatással a körülöttünk lévő világra, ha munkálkodunk is benne.”   

A fentiek szerint ez a könyv tisztelgés egy értékközösség előtt, amelyhez nemcsak a szerző, de Tamási Áron is tartozott, és amely az egész nemzetre kiterjed, abban a szellemben, amelyet Izsák József kritikusi ars poeticájában vallott[12]:

„A nagyvilág provinciák tarkasága, az egész a részek által teljes, abban a sokszínűségben, melyben a katalán, azerbajdzsáni, kubai, thaiföldi, rhodesiai sors üzen az emberiségnek. A mi sorsunk is! Csak annyiban vagyunk érdekesek a mások számára. Vallom minden alkotó szabadságát ahhoz, hogy szíve szerint adhassa önmagát; tudom viszont, hogy a nyelv nem pusztán kifejező eszköz, hanem kötőanyag, amelynek idegpályáján egy közösség eszmélete követel magának hangot.”  

Izsák Balázs

 

---

[1]  A kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem Erdély román megszállása után kénytelen elmenekülni Budapestre, majd Szegedre. A bécsi döntés után részlegesen visszatér Kolozsvárra. Izsák József 1940-ben, a bécsi döntés előtt érettségizett, a kolozsvári egyetemi tanulmányait már a visszatért  Ferenc József Tudományegyetemen kezdi, de a háború után fejezi be a román királyi rendelettel megalapított egyetemen, amely Bolyai Tudományegyetem néven vonult be az erdélyi  magyarság történetébe.   

[2] Romániai Magyar Irodalmi Lexikon, II. kötet, Bukarest; Kovács Ferenc visszaemlékezése: Izsák József 75 éves, Romániai Magyar Szó, 1996. november 23-24, 2200-2201. szám. Mindkét forrás hivatkozási alapja: Isák József: Nemzethalál-félelem a régi magyar költészetben, Kolozsvár 1947, az Erdélyi Múzeum Egyesület kiadása, Erdélyi Tudományos füzetek, 204. 

[3] Vincze Gábor: A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája, 1944-1953. Budapest: Teleki Alapítvány; Szeged : JATE Központi Könyvtár, 1994. 107 o. (Kisebbségi adattár, ISSN 1218-0297; 1.)

[4] Izsák József: Asztalos István, Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest, 1967

[5] Izsák József: Illyés Gyula költői világképe, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1982, és  Izsák József: Illyés Gyula költői világképe 1950-1983, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1986

[6] Izsák József: Illyés Gyula, Második, átdolgozott kiadás, Püski Kiadó, Budapest, 2002

[7] Egy kivételt meg kell említeni: az Ördögölő Józsiás című színdarabja 1956-ban, az Igaz Szó októberi és novemberi számában jelent meg. Ez volt a harmadik, és egyben utolsó alkalom, amikor hazalátogathatott, és ekkor szervezett számára Marosvásárhelyen az Igaz Szó irodalmi estet a Kultúrpalotában, október 16-án.

[8] HOTARARE de deschidere a dosarului de verificare cu privire la individul Dr. Izsák József (Dr. Izsák József egyéni megfigyelési iratcsomójának megnyitását elrendelő határozat); CNSAS - Consiliul National pentru Studierea Arhivelor Securitatii (Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács), ügyszám: I 084251, I. kötet, 1. oldal.  

[9] Várady Imre: Erdélyi író Tamási Áronról, Katolikus Szemle, Róma, 22. évf. 1970/2. 178-179 o.

[10] Izsák József: Tamási Áron, második átdolgozott és bővített kiadás, Σ Sigma Publishing, Toronto, 1999

[11] Egy 1978-ban kibontakozó vita az erdélyi magyar irodalom szerepéről, a  romániai magyar írók társadalmi, nemzetpolitikai felelősségéről, amelyet Sütő András esszéje (Csipkerózsika, Korunk 1978/6), illetve Panek Zoltán erre adott válasza (Írjon ön is írül, Hét 1978/35) robbantott ki.

[12] Izsák József: A kritikus epilógja, Igaz Szó 1973/6, 893 o.