Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: január, 2023

Marosvásárhely Székelyföld fővárosa I.

Kép
A Székely Nemzeti Tanács megalakulásakor az első kérdések között szerepelt: mettől meddig tart Székelyföld? A válasz viszonylag egyszerű: Székelyföld mindazokat a településeket magába foglalja, ameddig a székely jog kiterjedt. 1876-ig, amíg az új közigazgatási törvényt elfogadták Magyarországon, a székely székek voltak Székelyföld közigazgatási egységei. A magyar alkotmány- és jogtörténetben azért kell külön fejezetet szentelni a székelyeknek, mert a székely székek a vármegyéktől eltérő módon működtek, de más volt az öröklési jog, más volt a közigazgatási rend és az adózás. Székelyföld Erdély történelmi régiója, és a történelmi szempontok nem nélkülözhetőek sem a határ kijelölésénél, sem a belső közigazgatási rendjének vizsgálatakor vagy tervezésénél. Érdekes, hogy a román közvélemény, amely hajlik arra a vélekedésre, hogy Székelyföld nem is létezik, szembefordul még az igencsak fiatal román közigazgatás hagyományaival is. Trianon után, a két háború között a királyi Románia átvette a

Cseréljük le együtt a "talpraesettség" kultúráját a betartott szó kultúrájával!

Kép
Nincs még egy nép a világon, amely annyira ismerné a románságot, mint a magyar. Ez egyrészt az évszázados erdélyi együttélésből, de a történelem kényszerű szorításából is fakad. A szomszédos kultúrák pozitív kölcsönhatása mellett az erdélyi magyar nemzeti közösség tanuló ifjúsága száz éve az iskolában kötelezően tanulja a román nyelvet, íróink, költőink pedig folyamatosan fordítják magyarra a román irodalmat. Melyik nyelv az, amelyre a legtöbb román regényt, elbeszélést, esszét, verset az idők folyamán lefordítottak? A magyar. Romániában a hivatalosságok által kellően nem becsült nyelv, amely egyben egymilliónál több román állampolgár anyanyelve is. Erre az eszmefuttatásra az ad alkalmat, hogy Romániát nem fogadták be a schengeni övezetbe. Az Európai Unió bel- és igazságügyi tanácsa december nyolcadikán meghozott döntésének van egy hosszú előzménye, amelyet jól dokumentáltan foglal össze Szőcs Levente a Maszol.ro portálon. Ez a történet tizenegy év vonakodás, hárítás, halasztás és elu