Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: május, 2023

Izsák Balázs beszéde a XII. Székely Majálison, Makfalván

Kép
A Székely Nemzeti Tanács nevében köszöntöm a XII. makfalvi Székely Majális minden résztvevőjét. Négy évvel ezelőtt álltam ezen a dobogón önök előtt. Akkor indítottuk el az aláírásgyűjtést a nemzeti régiókért. Az én fejemben másképpen nézett ki akkor a jövő. Nem minden úgy történt, ahogy én elképzeltem, mindezek ellenére, győztünk. A polgári kezdeményezés egész folyamatát végigkísérte a különbség a várakozásaink és a tervek megvalósulása között. Szoktuk emlegetni, hogy a polgári kezdeményezésünk részletes indoklását is itt fogadtuk el Makfalván, 2012. augusztus 4-én. Arra már kevesebben emlékeznek - és ez érvényes az itt jelenlévőkre is -, hogy a Székely Nemzeti Tanács elnökeként az első lakossági fórumon, 2012-ben itt tartottam előadást Makfalván, a református gyülekezet tanácstermében ennek a kezdeményezésnek a tervéről. Ha a jövő másként is alakult, mint ahogy elvártuk, - volt ugye egy hatéves pereskedes, mielőtt elindíthattuk volna az aláírásgyűjtést, és a koronavírus-járvány miatt