Izsák Balázs blogja

A magyar nemzeti önazonosságú székely közösség Románia közepén él, hozzávetőlegesen tizenháromezer ötszáz négyzetkilométernyi kiterjedésű Székelyföldön. Kisebbségi sorban is megőrizte többségét a szülőföldjén: a népesség 75%-a székely magyar, ezért nincs is a székelységnek kisebbségtudata. Szülőföldje sajátos népi kultúrájának jegyeit őrzi, természetes, hogy ez a közösség ezt a földet tekinti hazájának.   1. ábra A történelem során, amikor egész Erdély még magyar közigazgatás alatt állt, a székelyek önigazgatással rendelkeztek. Ezt az önigazgatást még a kommunista hatalom sem vonta kétségbe, hét évvel a második világháború után ezen a területen jött létre a Magyar Autonóm Tartomány. Románia 1952-ben elfogadott alkotmánya rögzítette: az erdélyi magyaroknak joguk van a területi autonómiához, azon a területen, ahol többséget alkotnak, azaz Székelyföldön. (2. ábra) 2. ábra 1960-ban a nemzetiségi arányok megváltoztatásának szándékával a bukaresti vezetés átalakítja

17. Az Izsák József-ügy Izsák József 1961-ben - Marx József felvétele Több mint egy év telt el azóta, hogy a nyolcadik bejegyzésben beszámoltam arról, hogy Bukarestben belepillanthattam a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács székhelyén Édesapám iratcsomójába. A közelmúltban átvehettem az igényelt fénymásolatokat is. Igaz, hogy egy-egy nevet lefestettek, de a lényeget módom van elmélyültebben tanulmányozni itthon. Ez nem kevés. Megtehetem, amire jó esztendeje készülök már, amikor ezt írtam: emlékeimmel segíteni fogom a jövendő történészeinek munkáját, ez lehet a dolgom. A nyolc iratcsomóból az első öt a megfigyelés különböző intenzitású hullámairól szól, az utolsó három lehallgatási jegyzőkönyveket, levelek fordításait, másolatait tartalmazza. Az első (a CNSAS bélyegzője szerint 419 oldal) az 1961. szeptember 25-én elrendelt megfigyelés időszakát fogja át 1966. november 14-ig. Itt elsősorban az állambiztonsági szervek apámra vonatkozó belső levelezése olvasható.

15. Komplex intézkedési terv 1988. február 23-án Ghile Gavrila főhadnagy „komplex intézkedési tervet” készített a megfigyelésemre. Ezen a napon a fiam, első gyerekünk éppen öt napos volt, és én állandó sürgésben készültem a pillanatra, amikor hazavihetem a szülészetről. Korábbi bejegyzésben utaltam már rá, hogy 1987-ben mégis kisütött a nap, ám a magyarázattal adós maradtam. A fiam születése és az azt megelőző boldog várakozás volt az, ami a diktatúra mindennapi szorítását enyhítette. Emlékszem 1988 januárjának egy estéjére, amikor szokásos esti sétánkon apámmal és Oláh Tiborral találkoztunk a főtéren. Tibor bácsi mondta ekkor Johannának: 1988. augusztus: az állambiztonsági kockázat hat hónapos - A háború idején az óvóhelyen is szültek az anyák. Az idők kegyetlenséget mindig felülírja az élet, és ma azért nem annyira rossz a helyzet. Legalább bombák nem hullnak az égből. Nekem pedig eszembe sem jutott a Securitate, nem érdekelt a megfigyelés, nem érdekeltek a köröttem lábat

1 0. Apámra emlékezem A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Bizottság (CNSAS) egyik alkalmazottja az elmúlt év decemberében telefonon értesített, hogy eleget téve 2011 áprilisában iktatott kérésemnek, sikerült megtalálni édesapám megfigyelési iratcsomóját, amelyet a Securitate állított össze. Hamarosan megkaptam az írásbeli értesítést, amelyet jelen bejegyzéshez is mellékelek, és amely egyben meghívó is volt 2012. január tizennyolcadikára, az intézmény székhelyére, ahol tanulmányozhattam apám iratcsomóját. Az értesítés/meghívó tartalmaz egy nehezen értelmezhető mondatot, amely hevenyészett fordításban így hangzik: „A Román Hírszerző Szolgálat közölte velünk, hogy a Securitatétól általuk átvett nyilvántartási rendszerben az Ön édesapjának neve szerepel még egy  «nyilvántartási törzslapon „Maros/Figyelmébe” de ezt az iratcsomót nem archiválták.»  A RHSZ válasza szerint ez az iratcsomó nem került be abba a különleges levéltárba, amelyet ez az intézmény átvett a Securitatétól.”

16. Hiányzó lapok: munkahelyi házkutatás Kollégám, a Constantin fedőnevű informátor jelentése Mint azt korábban megírtam, 1977 tavaszától  az Elektromaros vállalat kábelgyári részlegének kutatólaboratóriumában. dolgoztam.  A vállalati szekus, Ignat Alexandru őrnagy megtette a „szükséges intézkedéseket” a megfigyelésem folytatására, ám az első, írásos kábelgyári jelentés az iratcsomómban csak 1985 májusában jelenik meg. A „Constantin” fedőnevű informátor ekkor szóban jelent Ghile Gavrila hadnagynak. Az iratcsomó tartalmaz még két, szintén általa írt jelentést, az egyiket 1986. július.30-án, a másikat 1988. január 12-én írta. Ezek a jelentések semmitmondóak, hacsak nem tekintjük beszédesnek a besúgó kolléga egyik megjegyzését: szerinte pszichikailag nincs valami rendben velem, mert minden összefüggés nélkül váltok témát a beszélgetések során. Valóban. A provokációkat nem hallottam meg, a legártatlanabb arccal tértem át más témára, s ha a Constantin fedőnév azt takarja, akit sejt

13. A Securitate nem szűnt meg 1989-ben             Ez az állítás több szubjektív benyomásnál. Több közszájon forgó, sztereotip ítéletnél. Ez az én személyes tapasztalatom, amelyet a Securitate fogdmegjei által összeállított iratcsomóm tanulmányozásával is szereztem.             Ennek bevezetéseként fel kell idézni a rendszerváltás utáni Románia egyik fontos, és egyre inkább feledésbe merülő eseményét.               „1991. május 21-én Berevoiesti község, Arges megyének ez a csendes települése csupa nyüzsgés volt. Emberek sokasága tolongott, rendőrök, katonák, újságírók. Az ok, ami annyi embert összegyűjtött, a volt Securitate megégett és betemetett dokumentumainak felfedezése egy vízmosásban, nem messze Rausor patakától. A helyiek közel egy éve tudtak már a „vízmosás kincséről”, de a botrány csak ekkor tört ki elemi erővel. A  Romania Libera  1990 decemberétől közölt Berevoiesti-en kiásott dokumentumokat, de csak 1991. május 20-án szerveztek egy sajtótájékoztatót, amelyen nyilv

12. Hiányzó lapok: Johanna lázadása 1987 márciusának elején, egy délelőtt Johanna felhívott telefonon, és arra kért, föltétlenül menjek le hozzá. A hangjából éreztem, hogy baj van. Ekkor már a számológépgyár tervezőosztályán dolgoztam, jó fél óra alatt értem le a múzeumba. Azzal fogadott, felszólították, írjon egy elítélő nyilatkozatot a Budapesten megjelent háromkötetes  Erdély története  című könyvről. Az utasítást a múzeum igazgatója közvetítette, de azt is közölte, hogy fentről jött a parancs. Derült égből villámcsapás, mondanám közhelyes fordulattal, ha nem emlékeznék élesen, hogy azon a napon, sem a szó közvetlen, sem átvitt értelmében nem lehetett derült égről beszélni. Borús és komor hétköznapokat éltünk. A nyolcvanas évek közepére az elviselhetetlenségig fokozódott a diktatúra nyomása. Az általános, mélységes nyomornál, az örökös sorállásnál, a hosszú, órákig tartó áramszüneteknél még rosszabb volt a kilátástalanság: nincs mit tenni. A magyarellenes uszítás szinte mindenna