Árnyékok árnyai közöttünk XII

15. Komplex intézkedési terv

1988. február 23-án Ghile Gavrila főhadnagy „komplex intézkedési tervet” készített a megfigyelésemre. Ezen a napon a fiam, első gyerekünk éppen öt napos volt, és én állandó sürgésben készültem a pillanatra, amikor hazavihetem a szülészetről. Korábbi bejegyzésben utaltam már rá, hogy 1987-ben mégis kisütött a nap, ám a magyarázattal adós maradtam. A fiam születése és az azt megelőző boldog várakozás volt az, ami a diktatúra mindennapi szorítását enyhítette. Emlékszem 1988 januárjának egy estéjére, amikor szokásos esti sétánkon apámmal és Oláh Tiborral találkoztunk a főtéren. Tibor bácsi mondta ekkor Johannának:

1988. augusztus: az állambiztonsági kockázat hat hónapos

- A háború idején az óvóhelyen is szültek az anyák. Az idők kegyetlenséget mindig felülírja az élet, és ma azért nem annyira rossz a helyzet. Legalább bombák nem hullnak az égből.

Nekem pedig eszembe sem jutott a Securitate, nem érdekelt a megfigyelés, nem érdekeltek a köröttem lábatlankodó informátorok, és semmi a világon a családomon kívül. A CNSAS bukaresti olvasótermében szembesültem először a ténnyel, hogy a megfigyelőim ebben az időszakban is szorgosan munkálkodtak. Az intézkedési terv feladatait szeptember elsejéig kellett végrehajtani. Hat hónapossá cseperedett ez alatt a fiam. A lakásomon lefolytatott nyomozás, a titkos megfigyelés során, amint azt az intézkedési terv elrendeli, többször is láthattak, észlelhettek úgy, amint a mellékelt képen látható vagyok: a fiammal a karomon. A kép hiánypótló lehet a román nemzetbiztonság számára. Akkori „kapcsolataimról, és azok természetéről”, valamint mindennapi elfoglaltságaimról, ha megkésve is, de majdnem mindent elárul. („Komplex nyomozást kell lefolytatni a lakásán, hogy mindennapi elfoglaltságát, életmódját, az általa látogatott társaságokat, valamint a kapcsolatait és ezek természetét megismerjük.”)

Az intézkedési terv magyar fordításban

Annak, hogy Ghile hadnagy fogalmazását egészében lefordítottam magyarra több oka is van. Más-más okokból ugyan, de szinte minden részlete fontos.

Itt van például a záró mondat: „Az operatív helyzet alakulásától függően a jelen tervet újabb intézkedésekkel bővíthetjük.”

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának Internetes folyóiratában, a Betekintőben, Papp István Markó Béla könyvét (Egy irredenta hétköznapjai, Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2009) ismertetve veti papírra:

„Ugyanakkor a lehallgatási jegyzőkönyvek olvasójának nem lehet kétsége afelől, hogy az 1987-es terv csupán az első szintet jelentette Markó Béla megrendszabályozásában, hiszen a szöveg így zárul: »Az operatív helyzet alakulásától függően a jelen tervet újabb intézkedésekkel bővíthetjük»”

Egyértelmű, hogy a záró mondat kötelező befejezése volt minden intézkedési tervnek, mint ilyen teljesen alkalmatlan arra, hogy a nimbuszteremtő igyekezet nyersanyaga legyen.

Az intézkedési terv több részlete is arra világít rá, hogy az iratcsomót megcsonkították, illetve utal egy olyan megfigyelési iratcsomóra, amelyet „AZ ENERGETIKUS” fedőnév alatt állítottak össze a nevemre, és amelyet nem kaptam kézhez.   

Nem valószínű, hogy a határidő leteltével, 1988. szeptember 1. után, Ghile hadnagy ne jelentett volna ismét a feladatok teljesítéséről. Érthetetlen és indokolatlan, hogy ez az utolsó önálló dokumentum az iratcsomóban, amelyet 1991. május 28-án zártak le, és amelyről 1991. január 7-én mikrofilmmásolat készült, hiszen az egész „komplex intézkedési terv” éppen a megfigyelés fokozásáról szól. Furcsa az is, hogy hiányzik az iratról Moldovan Vasile alezredesnek, a II. Ügyosztály főnökének a jóváhagyó aláírása. 

Ghile Gavrila, aki 1986 júliusában hadnagyként kommentálja „Constantin” fedőnevű besúgó kollégám jelentését, a mellékelt intézkedési tervet már főhadnagyként írja alá. A nevét hiába keresem a CNSAS honlapján, úgy tűnik, eddig senki nem kérte az azonosítását, én pedig a megfigyelőim és besúgóim leleplezésére vonatkozó, 2010 márciusában benyújtott kérésemre még nem kaptam választ. Lesz-e válasz egyáltalán? 

Elgondolkodtató apróságra figyeltem fel. Bukaresti megfigyelőmnek, Bota Emilnek a nevét is hiába keresem a CNSAS által nyilvánosságra hozott névsorban, ilyen nevű tiszt nincs. Megtalálom viszont a Tőkés László által nyilvánosságra hozott szekus névsorban. Ennek megfelelően 1988-ban a Maros megyei Securitatén volt egy Bota Emil nevű kapitány. Markó Béla megfigyelési iratcsomójában, egy 1989-es jelentést Bota Emil őrnagy ír alá. A CNSAS nyilvántartásában azonban „egyikük” sem szerepel. Az idézőjellel nyilván arra akartam utalni, hogy a három szerintem egy és ugyanaz. Ami érthetetlen: miért nem lehet a román politikai rendőrség teljes állományának névsorát, adatait nyilvánosságra hozni húsz évvel a rendszerváltás után? Hogyan lehetséges az, hogy van olyan név, mint a Bota Emilé például, amely már három különböző, a CNSAS által tanulmányozásra évekkel korábban kiadott iratcsomóban szerepel, az intézmény számára mégis láthatatlan? A neve bukkan fel itt, ott, de se arca, se személyleírása, se életrajza nincs. Mint egy árnyéknak. Lehet, hogy találkozom vele néha az utcán. Ő tudja, hogy én ki vagyok, az én tekintettem pedig átsiklik rajta. Ki látja meg közülünk az árnyékok árnyait?