A SZÉKELY SZABADSÁG NAPJA: EGY KÖZÖSSÉGI AKARAT PRÓBATÉTELEI

I. rész: A kezdet

A közösségek életében vannak pillanatok, amikor a történelem nem könyvek lapjain, hanem az utcákon íródik. A Székely Szabadság Napjának megszületése és első évei ilyen pillanatok sorozatát jelentik: egyszerre tanúskodnak egy közösség önkifejezési erejéről és azokról a korlátokról, amelyekkel e törekvések szembesülnek.

A Székely Nemzeti Tanács 2013. június 22-én, Marosvásárhelyen tartott ülésén március 10-ét — a székely vértanúk kivégzésének napját — a Székely Szabadság Napjává nyilvánította. A döntés azonban nem pusztán egy szimbolikus aktus volt. Egy már megszületett valóságot rögzített: azt a közösségi energiát, amely ugyanazon év márciusában már megmutatta erejét.

A 2013-as megemlékezés áttörést jelentett. Addig is voltak koszorúzások a Székely Vértanúk emlékművenél, de soha nem gyűlt össze akkora tömeg, hogy a város működését is alakítsa. Akkor azonban több ezer ember töltötte meg a 2,5 kilométeres útvonalat a városközpontig. A forgalmat le kellett zárni. A közösség jelenléte láthatóvá, sőt megkerülhetetlenné vált.

Ez a pillanat volt az, amely egyszerre jelentett sikert és fordulópontot.

Mert ami egy közösség számára megerősítés, az a hatalom számára gyakran kihívás.

2013-ban még az együttműködés dominált. A városvezetés — élén Dorin Floreaval — elsősorban a biztonság szempontjából közelítette meg az eseményt. Ha sokan vannak, le kell zárni az utat — hangzott az egyszerű és racionális álláspont. A rendfenntartó szervek hozzáállását is szakmai felelősség jellemezte. A demonstráció így zavartalanul valósulhatott meg.

Egy évvel később azonban a hangulat megváltozott.

2014 már nem az együttműködés, hanem a korlátozás éve lett. A változás nem egyetlen döntésben jelent meg, hanem egy folyamatban: adminisztratív akadályok, elutasító válaszok, jogi bizonytalanságok formájában. A szervezők már jóval korábban benyújtották az előzetes bejelentést, éppen azért, hogy szükség esetén jogorvoslattal élhessenek. Ennek ellenére a válaszok elutasítóak voltak — részben formai, részben tartalmi indokokra hivatkozva.

A legbeszédesebb mégis az a helyzet volt, amely a felvonulás tudomásul vétele, láttamozása körül alakult ki. A hatóságok nem tiltották be egyértelműen, de nem is hagyták jóvá. Ez a „nem tiltás, de nem engedélyezés” állapota egy sajátos jogi vákuumot hozott létre: olyan helyzetet, amelyben a jog formálisan nem sérült, de a gyakorlása mégis akadályozottá vált. Először ütkoztünk a "jogi szürke zónába" ami annyira jellemzi a román hatósági eljárást. A későbbiek során meg visszatértünk erre. 

A láttamozó bizottság ülésén jegyzőkönyvbe foglalták: a bizottság "nem láttamozza a felvonulást". A felszólítás ellenére a szervezők ezt a jegyzőkönyvet nem írták alá. A hivatal képviselői, azt állították, hogy csak a jelenlétet igazolja vissza az aláírás. Közben mi tudtuk: a törvény kimondja, hogy a nyilvános rendezvény bizonyos elemeit a láttamozó bizottság megváltoztathatja a szervezők beleegyezésével. A jegyzőkönyv viszont már tartalmazta azokat a módosításokat - így a tiltakozó menetelés elmaradását - amellyel nem értettünk egyet. 

Tehát volt egy jogilag nem tiszta helyzet. Ekkor vált kulcsszereplővé Dr. Kincses Előd, aki sürgősségi eljárást kezdeményezett a bíróságon. A keresetet elutasították, formai okokból — ez várható volt, - ahogyan Kincses is jelezte előre. Ami azonban maradandó jelentőségű, az az ítélet indoklása: kimondta, hogy NEM LÉTEZIK HIVATALOS POLGÁRMESTERI TILTÓ HATÁROZAT. Ez a megállapítás nem változtatta meg az adott helyzetet, de hivatalosan dokumentálta annak ellentmondásait, ezzel - akarva, akaratlan - érveket adott a szervezőknek. 

A felvonulást megtartottuk a burkolt fenyegetések ellenére. De már nem ugyanabban a légkörben mint egy évvel korábban.

A csendőrség a résztvevőket a járdára terelte — oda, ahol a mindennapi gyalogosforgalom zajlott. A tér beszűkült, a mozgás nehézkessé vált, és az ebből fakadó torlódások elkerülhetetlenül feszültségeket szültek. Ami egy évvel korábban a közösségi jelenlét ünnepe volt, az most már egy korlátozott térben zajló, feszültségekkel terhelt küzdelemmé vált.

A történet azonban itt nem ért véget.

A demonstrációt követően bírságot szabtak ki a szervezőkre — 12 000 lejt. Megindult a végrehajtás, és ezzel párhuzamosan egy újabb jogi küzdelem is: fellebbezések, keresetek, válaszok és viszontválaszok sorozata. A konfliktus így áttevődött az utcáról a bíróságok világába.

A Székely Szabadság Napjának első évei tehát nemcsak egy megemlékezés történetét jelentik. Egy folyamat rajzolódik ki bennük: 

2013 az áttörés éve volt — a közösségi akarat látványos megnyilvánulása.

2014 pedig a próbatételé — amikor kiderült, hogy ez az akarat milyen akadályokkal szembesül.

E történet túlmutat önmagán. Nem csupán egy konkrét eseményről szól, hanem arról a kérdésről is, hogy miként működik a gyülekezési jog a gyakorlatban. Arról, hogy a hatalom hogyan reagál, amikor egy közösség tömegesen és békésen teszi láthatóvá önmagát. És arról is, hogy a jogi keretek miként válhatnak egyszerre eszközzé és korláttá.

A Székely Szabadság Napja így nemcsak emlékezés, hanem tanúságtétel is.

Tanúságtétele annak, hogy egy közösség képes megszervezni önmagát. És annak is, hogy e képesség gyakorlása nem magától értetődő — hanem újra és újra kivívandó. Hogy a gyülekezési jog és a szólásszabadság Romániában korlátozott, ha Székelyföld autonómiájáról van szó.

II. rész: A jog népe

Többen kérdezik, miért ragaszkodunk az előzetes bejelentéshez, a tömegrendezvények láttamozásához, miközben szerte az országban – különösen Bukarestben – be nem jelentett megmozdulások zajlanak.

Elmondtuk, elmondjuk, és a jövőben is el fogjuk mondani: számunkra az autonómia a törvényes rendet jelenti. Meggyőződésünk, hogy nem lehet az autonómiáért úgy küzdeni, hogy közben megszegjük a hatályos törvényeket.

Mi betartjuk a törvényt – és elvárjuk, hogy a hatóságok is betartsák.

A Székelyföld autonómiastatútuma egy törvénytervezet. Ennek elfogadását kérjük Románia parlamentjétől. Ugyanakkor azt is meg akarjuk mutatni a román közvéleménynek, hogy a közösségi akaratot a törvény tiszteletben tartásával képviseljük.

Nincs erőszak. Nincs felfordulás. Több ezer ember vonul fel úgy, hogy még szemetet sem hagy maga után.

Ez a magatartás nem félelemből fakad. Nem félelemből vagyunk jogkövetők. Ez a székelység hagyománya. A történelem során a székelyek az „ősi szabadságot” mindig a jog eszközével védték. A madéfalvi veszedelem idején a háromszékiek azért indultak Csíkba, hogy bemutassák a székelyek kiváltságlevelét. A sepsiszentgyörgyi Csorja János és más tanult ember érvelni ment, nem harcolni Madéfalvára.

A vérengzést a háromszékiek közül egyedül Olosz Samu élte túl – ahogyan azt Nyirő József is megírja a Madéfalvi veszedelem című művében. Mi értünk el ezzel?

Azt, hogy méltóvá váltunk a „jog népe” jelzőre.

Őseink vérrel szerezték meg ezt az örökséget – mi pedig nem fogjuk elhagyni soha.

III. rész: A tiltás éve - 2015

Ha 2013 az áttörés, 2014 pedig a korlátozás kezdete volt, akkor 2015 egyértelműen a tiltás éveként írható le.

Ez az év nem csupán egy újabb megemlékezés megszervezéséről szólt. Sokkal inkább egy olyan helyzetről, amelyben a múlt, a jelen és a jövő egyszerre nehezedett a szervezőkre. A 2014-ben kirótt büntetés jogorvoslata még folyamatban volt, a 2015-ös rendezvény körül már zajlottak a bírósági viták, miközben a következő évre vonatkozó előkészületek is megkezdődtek. A Székely Szabadság Napja körüli konfliktus ezzel több szinten, párhuzamosan zajló üggyé vált.

A szervezők 2015 elején egy fontos döntést hoztak: közvetlenül a város polgármesteréhez fordultak. Nem véletlenül. Egy korábbi, 2013-as egyeztetés során — amelyet egy konkrét biztonsági fenyegetés tett szükségessé — a jelen lévő belügyi vezetők egybehangzóan állították: a közterületek lezárásáról, tehát végső soron egy nyilvános rendezvény feltételeiről a polgármester dönt. A rendvédelmi szervek ehhez igazodnak.

Ez a felismerés határozta meg a 2015-ös év eleji lépéseket.

A szervezők ezért még az előzetes bejelentés benyújtása előtt levélben fordultak Dorin Floreahoz, kérve őt, hogy változtasson a korábbi gyakorlaton. A levélről 2015. január 19-én Klaus Iohannis államelnököt is tájékoztatták — jelezve, hogy az ügy már túlmutat a helyi kereteken.

A polgarmester válasza azonban gyors és egyértelmű volt. Az előzetes bejelentés benyújtását követően egyetlen napon belül megérkezett a hivatal reakciója: a felvonulást megtiltják. Az elmúlt évből tanultak, ha tiltani akarnak, akkor a bejelentést követően 48 órán belül kell ezt megtenniük.

A szóhasználat ezúttal nem hagyott kétséget. A felvonulásra vonatkozóan nem azt mondták, hogy „nem hagyták jóvá”, nem azt, hogy „nem láttamozták”, hanem: TILTJÁK (INTERZICEM). Ugyanakkor a helyzet paradox jellege megmaradt: a tiltás mögött továbbra sem állt formális közigazgatási határozat. A jog nyelvén tehát megszületett a tiltás, de a jog eszközeivel továbbra is nehezen volt megtámadható. Az ügy maradt a jogi szürkezóna övezetében. A törvény szerint a tiltásnak megvannak a feltételei. Ezek a mi esetünkben nem teljesültek. 

A szervezők a Maros megyei prefektushoz fordultak, kérve a törvénytelen döntés megsemmisítését. A válasz azonban újabb réteget tett hozzá ehhez a sajátos jogi helyzethez: a prefektus szerint az átirat nem minősül közigazgatási határozatnak, ezért nem tartozik a hatáskörébe.

Így állt elő az a helyzet, amely talán a legpontosabban írja le 2015 lényegét: volt tiltás, de nem volt megtámadható tiltó határozat.

Február végére nyilvánvalóvá vált, hogy sem a jogi, sem a politikai eszközök nem vezetnek eredményre. A szervezők ekkor egy nehéz, de következetes döntést hoztak: nemcsak a felvonulásról mondanak le, hanem az egész rendezvényt visszavonják. A „Nem leszünk a hatóságok partnerei” című közlemény nem csupán egy taktikai lépést jelentett, hanem egy elvi állásfoglalást is. Hogy ezt ma mindenki megértse, ahhoz el kell mondani, hogy a tiltó átiratnak volt egy másik pontja is, amely "nagylelkűen" engedélyezi a megemlékezést. Ennek az volt az üzenete, hogy a hivatal kompromisszumkész, fogadjuk el a nagylelkűségét, és ezzel a jövő évekre is teremtsünk egy precedenst. A szervezők döntése a jövőnek is szólt. 

A történet azonban itt sem zárult le.

2015. március 9-én, egy nappal a.lemondott (!) esemény előtt a prefektus sajtótájékoztatón figyelmeztette a közvéleményt: bármilyen esemény történik másnap, a politikai és büntetőjogi felelősség egyedül a Székely Nemzeti Tanács elnökét fogja terhelni. Ez a kijelentés különösen annak fényében figyelemre méltó, hogy a nyilvánosság ekkor még nem tudott arról: a Székely Nemzeti Tanács elnöke ellen már folyamatban volt egy büntetőeljárás a 2014-es események miatt.

A nyomozás ténye csak március 12-én vált ismertté, amikor a Háromszék beszámolt róla.

Mindeközben az idő nem állt meg. A szervezők már 2015 márciusában benyújtották a következő, 2016-os évre vonatkozó előzetes bejelentést is — mintegy jelezve, hogy a folyamatosság szándékát nem adják fel.

Ezzel párhuzamosan a 2014-es és a 2015-ös ügyek tovább éltek a bíróságokon. Tárgyalások követték egymást, de döntés még nem született. A jogi eljárások elhúzódása maga is a konfliktus részévé vált. E vonatkozásban az áttörést 2016.január 8-a hozta meg. De erről majd a következő részben.

A 2015-ös év így nem egy eseményről szól, hanem egy állapotról. Egy olyan állapotról, amelyben a tiltás nem mindig jelenik meg a jog formális nyelvén, mégis érvényesül a gyakorlatban, amelyben a felelősség megtervezetten, előre kijelölhető, még az események előtt. És amelyben a jogorvoslat lehetősége csak formálisan adott, de ténylegesen nem érvényesíthető.

Ha az első évek tanulsága az volt, hogy egy közösség képes megszervezni önmagát, akkor 2015 azt mutatta meg: ez a képesség önmagában nem elegendő. Mert nemcsak megszervezni kell magunkat, hanem meg is kell védeni azt a teret, ahol ezt megtehetjük. De 2015 után már csak nyolc napnak kellett eltelnie ahhoz, hogy látható legyen, a jog fegyver, a közösségi akaratérvényesítés békés fegyvere.

IV. rész: Jogi győzelem és megtorlás

2016 – a tömeges büntetések éve

A 2016-os év törvényszéki győzelemmel kezdődött. Január 8-án megszületett az első kedvező bírósági döntés a Székely Szabadság Napja szervezőinek ügyében.

A Marosvásárhely polgármesteri hivatal – élén Dorin Floreaval – előbb megpróbálta elhárítani magáról a felelősséget, és azt kérte a bíróságtól, állapítsa meg, hogy ebben az ügyben a hivatal nem perelhető (nu are calitate procesuală). A Maros Megyei Törvényszék azonban elutasította ezt az érvelést, és kötelezte a hivatalt arra, hogy a 2016. március 10-re bejelentett rendezvényt pontosan úgy láttamozza, ahogyan az az előzetes bejelentésben szerepelt.

A döntés egy fontos jogi kérdést is tisztázott: a gyülekezési törvény csak minimumhatáridőt ír elő a bejelentésre – legalább három nappal a rendezvény előtt –, felső határidőt azonban nem szab meg. Vagyis a hivatal azon kifogása, hogy a bejelentés „túl korai”, minden törvényes alapot nélkülözött.

Feltehetően e törvényszéki ítélet következményeként a csendőrség informális egyeztetésre hívta a szervezőket. A találkozó kettős célt szolgált. Egyrészt hosszasan ismertették a 60/1991-es törvény előírásait, és a jegyzőkönyv nagy részét ezek idézése töltötte ki. Másrészt arra próbálták rávenni a szervezőket, hogy kérjék a láttamozó bizottság újabb összehívását.

A szervezők ezt joggal fogadták bizalmatlanul. A rendezvény bejelentése már korábban megtörtént, és alapos volt a gyanú, hogy a hatóság egy új bejelentési dátumhoz kívánná kötni az egész eljárást, sőt akár újabb tiltásra is alapot teremtene.

A március 3-án tartott második munkaülésen Iuliu Cenean ezredes ismételten sürgette ezt a lépést. A jegyzőkönyv szerint vita alakult ki: a szervezők ragaszkodtak ahhoz, hogy a korábbi előzetes bejelentés elegendő. Az ezredes többször hangsúlyozta, hogy a január 8-i ítélet még nem jogerős, és a rendezvény helyzete szerinte jogilag bizonytalan. Visszatérő kifejezése volt az incertitudini juridice – jogbizonytalanság.

A szervezők ezzel szemben arra emlékeztettek, hogy a gyűlésnek nem a rendezvény törvényességéről kellene szólnia – ez nem a csendőrség hatásköre –, hanem a résztvevők biztonságáról.

Különösen figyelemreméltó, hogy két évvel korábban ugyanez a parancsnok egészen más álláspontot fogalmazott meg. 2014. február 12-én kijelentette: a csendőrségnek nem feladata a nyilvános rendezvények láttamozása, viszont kötelessége biztosítani a rendet minden közterületi rendezvényen, függetlenül attól, hogy azt láttamozták-e vagy sem.

Tömeges bírságok

- március 10-én a csendőrség 84 személyt bírságolt meg, összesen 70 800 lej értékben. 

A megbüntetettek bíróságon támadták meg a jegyzőkönyveket. Mivel a bíróság nem engedte, hogy az ügyeket egyetlen eljárásban tárgyalják, a szervezők és dr. Kincses Előd egyenként vették fel a kapcsolatot minden érintettel. Ennek érdekében találkozókat szerveztek Kézdivásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.

Az eredmény végül egyértelmű volt: a büntetőjegyzőkönyvek nagy részét első fokon érvénytelenítették, majd a csendőrségi fellebbezések után másodfokon is helyben hagyták ezeket a döntéseket.

A legnagyobb bírság

A legsúlyosabb szankciót Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke kapta.

A bírság két részből állt: a hatóság szerint megsértette a 60/1991-es törvény 26. szakaszának a) és b) pontját, amelyek a be nem jelentett, nyilvántartásba nem vett vagy betiltott rendezvények megtartását, illetve az útvonal, helyszín és időpont megszegését szankcionálják.

A szervezők emiatt feljelentést tettek a katonai ügyészségen hivatali visszaélés és okirathamisítás miatt a Maros Megyei Készenléti Csendőrség ellen.

• július 21-én a marosvásárhelyi bíróság részben helyt adott a panasznak: a bírság egyik részét eltörölte, de fenntartott 4000 lejt arra hivatkozva, hogy a rendezvényt nem iktatták a csendőrségnél. 

Ez különösen visszás volt, hiszen a rendezvénnyel kapcsolatos iratokat nemcsak benyújtották a csendőrségnek, hanem ezek alapján két hivatalos munkaülést is szerveztek a csendőrség székhelyén, amelyeken a szervezők részt vettek.

A fellebbezés során benyújtott bizonyítékokat a bíróság mégsem fogadta el kellő súllyal: a tárgyalást vezető bíró kizárólag a csendőrségi iktatószámot tekintette volna bizonyítéknak, ezért a fellebbezést elutasította.

A két tanulság

A 4000 lejes bírság és a körülötte zajló jogvita két fontos tanulságot hozott a szervezők számára.

Elsőként: az iratok átvételének elismerését a jövőben egyszerű, de jogilag biztos módon ki kell kényszeríteni a csendőrségtől.

Másodszor: a Székely Szabadság Napján tartott megemlékezést és felvonulást a román hatóságok törvényes eszközökkel nem tudják megakadályozni. A szervezők megbüntetésére irányuló erőfeszítések nem tudják ellehetetleníteni a rendezvény jövőjét.

A hatóságok ellenséges, kötekedő lépéseinek tétje eltörpül a rendezvény céljai mellett.

Utólagos mérleg

Utólag vált számomra világossá, hogy a 2016-os tömeges bírságolás valójában megtorlás volt a január 8-i törvényszéki ítéletért – azért a döntésért, amely kötelezte a polgármesteri hivatalt, hogy a rendezvényt az előzetes bejelentés szerint láttamozza. Ugyanakkor fontos fordulópont is volt a 2016-os év. Négy éven keresztül, egészen a koronavírus járványig az úttesten tudtunk vonulni. A forgalmat leállították, úgy, ahogy az előzetes bejelentésben megfogamaztuk.

V. rész: Ami kívülről nem látszott..

2017 - Harc a kulisszák mögött 

2017. február elsején Marosvásárhelyen kihallgatják Izsák Balázst mint sértett felet. Az ügyészség 2015. április 21-én rendelte el a bűnvádi nyomozást a 2015. március 2-án benyújtott bűnvádi panasz ügyében. Emlékeztetünk arra, hogy ez a bűnvádi panasz Dorin Florea polgármester ellen irányult, és hatalmi visszaélés, illetve hamisítás és okirathamisítás volt a tárgya. 

Jelezzük, hogy a 2017-es évi Székely Szabadság Napját nem sikerült akadályozni, és azt követően nem voltak büntetések sem. Külső szemlélő számára

rendben folyt le a rendezvény, és a közvéleményt nem érintette meg az ügyészség döntése és annak indoklása, amely arra vonatkozott, hogy nem indít eljárást a benyújtott panasz alapján, de a téves értékelések, ténymegállapítások sem bírtak már 2017-ben jogi relevanciával. 

Ezzel párhuzamosan zajlott a 2018. március 10-ére bejelentett rendezvény körüli jogvita. A polgármester azt közölte a szervezőkkel, hogy a felvonulás nincs „jól meghatározva”, amellyel a szervezők megszegik a 60/1991 törvény 5. cikkelyét, és ezért a helyi hatóság (mármint ők) javaslatot terjesztenek be a nyilvános rendezvények bejelentésének időbeli korlátozására vonatkozóan, mert úgymond "anakronizmus", hogy azt egy évvel korábban be lehessen jelenteni. 

A Polgármesteri Hivatal nevében április 6-án a helyi rendőrség igazgatója arról tájékoztatja a szervezőket, hogy a láttamozó bizottság úgy döntött, hogy "nem láttamozza a rendezvényt" ("comisia de avizare a luat decizia de nu aviza marsul"). Bár mindvégig arra törekedtünk, hogy az összefoglalónk tárgyilagos legyen, és ne fűzzünk az egyes iratokhoz minősítéseket, de a polgármesteri hivatal és a helyi rendőrség fent idézett átirata nem egyszerűen törvénytelenek, hanem igazi műremekei az emberi ostobaságnak. 

Ugyanerre a tárgyra vonatkozik a Polgármesteri Hivatal válaszbeadványa a Maros Megyei Törvényszékhez, ahol ismét pert nyertünk. Jellemző, hogy egy korábbi ítélet is szóba került, mert erre is hivatkoztunk. Ám a polgármesteri hiavatal szerint ez az ítélet nem alkalmazható, mert sem annak tárgya, sem oka, sem a részes felei nem esnek egybe, és ez az az ostobaság, amelyre korábban utaltam. 

Ez az első olyan ítélet, amelyből kiderül, hogy Romániában nem elég, ha egyszer egy adott jogorvoslati eljárásban valaki pert nyer az állam hatóságaival szemben, mert ugyanazok a hatóságok az egyszeri vagy kétszeri vesztes perek után újra és újra elkövetik ugyanazokat a jogsértéseket. 

2017. szeptember 29-én kaptunk egy átiratot a hivataltól, amely úgy helyezkedik szembe a törvényszéki ítélettel, hogy arra figyelmezteti a rendezvény szervezőit, hogy a 2018-as felvonulást nem a polgármester tiltotta be, hanem MAGA A TÖRVÉNY. Ugyanezzel az érveléssel még fogunk találkozni 2023-ban a csendőrségi jegyzőkönyvben és a csendőrség válaszkeresetében a jogorvoslati eljárás során.  

Ezzel a fejezettel az volt a célunk, hogy láthatóvá tegyük azt, hogy Romániában, de Európában sem volt olyan nyilvános rendezvény, amely ekkora jogtipró üldözést szenvedjen el az állam hatóságaitól.

VI. rész: Hivatali trükkök a törvény megkerülésére - 2018

Bármilyen formában zajlott a Székely Szabadság Napja Marosvásárhelyen – büntetéssel vagy anélkül, járdára szorítva vagy az úttesten menetelve –, az egész évet átfogta a nagyközönség számára láthatatlan jogvita a polgármesteri hivatallal. Most, amikor a 2018-as rendezvényre emlékezünk, ezzel párhuzamosan már a 2027-es Székely Szabadság Napjának szervezése zajlik. A szervezők változatlanul ugyanabba a hivatali ellenállásba ütköznek ma is, mint évekkel korábban. Ugyanazokat az ellenérveket, ugyanazokat a kibúvókat keresik, mint annyi éven át. Nyíltan kimondják: csak néhány nappal március 10-e előtt kerülhet sor a láttamozásra, olyan időpontban, amikor egy esetleges jogsértés esetén jogorvoslatra már nem marad idő. A polgármesteri hivatal a trükkökben sem tud megújulni. Ez a régi nóta.

A 2017-es évhez hasonlóan a 2018-as rendezvény külső szemlélő számára nem ütközött akadályba. A korábbi évek tapasztalata szerint a rendezvény legkritikusabb, legtöbbet támadott része, a felvonulás ezúttal minden korlátozás nélkül megtörténhetett. A résztvevők az úttesten vonultak a Székely Vértanúk Emlékművetől a marosvásárhelyi kormányhivatalig, és sem a szervezők, sem a résztvevők nem kaptak büntetést. 

A következő évre, vagyis 2019-re szóló előzetes bejelentést a szervezők 2018. március 20-án nyújtották be. A láttamozó bizottság 2018. március 28-án ült össze. Ott elhangzott, hogy a 2019-es felvonulást külön be kell jelenteni. A Polgármesteri Hivatal átirata azonban – amelyet a szervezőknek küldött – ezt már úgy tüntette fel, mintha a láttamozó bizottság javaslata alapján meghozott döntés lenne az új bejelentés szükségessége.

A szervezők nevében Izsák Balázs már a bizottsági ülésen jelezte, hogy a jegyzőkönyv tartalmával nem ért egyet. A hivatal szerint azonban a szervezőknek figyelembe kellett volna venniük, hogy a felvonulás útvonalán különböző felújítási munkálatokra kerül majd sor, ezért annak láttamozása függőben marad.

A szervezők ismét a törvényszékhez fordultak. A bíróság 2018. december 5-én hozott ítéletében nekik adott igazat. Az indoklás két alkalommal is hivatkozott a Fellebbviteli Bíróság korábbi, azonos tárgyban és azonos felek között meghozott határozatára.

Ugyanebben az évben a törvényszék lezárta a 2017-ben benyújtott büntetőfeljelentés ügyét is. A Székely Szabadság Napja szervezői nevében megfogalmazott panaszt elutasította. Így a jogvita egyik szálán a szervezők kaptak igazat, a másikon viszont a felelősségre vonás elmaradt.

VII. rész: "Nem közérdek az okirathamisítás felderitése." - 2019 

A 2019-es évi rendezvény hasonlóan zajlott, mint 2018-ban. A felvonulás zavartalan, nincs korlátozás, nincs büntetés. 

Fontos esemény, hogy 2019. február 20-i keltezésű az a határozat, amelyet a Kolozsvári Katonai Ügyészség bocsátott ki a 238/P/2016 számú ügyiratban. Emlékeztetek arra, hogy 2016-ban nagyszámú büntetést állított ki a Maros Megyei Csendőrség, és ezek ellen a bírósághoz fordultunk, ahol sikerült megsemmisíteni ezeket a büntetőjegyzőkönyveket. A Kolozsvári Katonai Ügyészséghez azért fordultunk, mert meglátásunk szerint a csendőrség visszaélt a hatalmával, és nyolc esetben csalás és okirathamisítás bűntettét is elkövették. Ezt az ügyet zárták le 2019. február 20-án. 

Figyelemreméltó, hogy a bűncselekmény elkövetése a gyanúsított csendőrök vallomásából egyértelműen kiderül, maga a katonai ügyészség is elismeri a csalás ("fals intelectual") bűntettének elkövetését, ugyanakkor azt állítja, hogy a további nyomozás nem közérdek (“nu exista un interes public in urmarirea infractiunilor”), és a vizsgált dokumentumokból a hatalmi visszaélés bűncselekménye nem azonosítható (“din probele administrate in cauza nu rezulta intrunirea elementelor constitutive ale acestei infractiuni”).

A gyanúsítottakat felmenti, ugyanakkor 600 lej perköltséget állapít meg, amelyet a gyanúsítottaknak kell kifizetniük a sértett fél, Izsák Balázs javára. A húszoldalas ügyészségi okiratból az is kiderül, hogy a gyanúsítottak a bűncselekményeket parancsra követték el, ám a katonai ügyészség nem tartja érdemesnek a bűncselekményre való felbujtást felismerni és vizsgálni. 

A fenti húszoldalas iratot (ezt fontos hangsúlyozni), nem egy afrikai állam, hanem a román katonai ügyészség állította ki!

Marosvásárhely polgármestere, Dorin Florea nem nyugodott bele abba, hogy 2018 végén pert veszített, hanem fellebbezett és másodszor is pert veszített.