Toynbee még egyszer

Amerika, Oroszország, Kína. E három ország nevét többször hallottam híradókban az utóbbi két évben, mint egész életemben. 72 éves leszek júniusban, ha Isten éltet. De amíg élek, az a gondolat kísér engem is, - Toynbee Bertand Russelre hivatkozva vallotta 80 évesen, - az embernek komolyan kell törődnie mindazzal, ami halála után következik.

Amikor Nyugatról beszélünk, akkor Európa nyugati-keresztény részére gondolunk, Észak-Amerikára, Ausztráliára és Új-Zélandra. Kína, az Kína, Oroszország szintén egyetlen ország. Nyugat és ez utóbbi kettő három civilizációt jelöl, ha Toynbee szóhasználatát követjük, három kultúrát, ha Spenglerét.

Toynbee korábbi bejegyzésemben vázlatosan ismertetett kötetének utószava antimarxista történészként marasztalja el a történészt. 1978-ban, 26 évesen bújtatott reklámként értékeltem az ilyen kritikákat. A hetvenes években Romániához képest üdítően hatott, hogy Magyarországon "antimarxista" szerzők könyveit is meg lehetett vásárolni a könyvesboltokban.

Toynbee felfogása szerint a történelmi fejlődés nem a termelőeszközök fejlődésének vagy az osztályharcnak tulajdonítható, hanem a civilizációk kölcsönhatásának. Egyik civilizációt egy kihívás éri egy másik részéről, és a kihívott civilizáció erre ad egy választ. Ez tömören Toynbee kihívás-válasz (Challenge-Response) elmélete a történelem dinamikájáról. Szerinte például az Oszmán Birodalom terjeszkedése egy kihívást jelentett Nyugat számára, Magyarország felemelkedése Mátyás király idején pedig Nyugat válasza volt erre a kihívásra. A nyugati civilizáció védelmezőjeként Magyarország megerősödött, majd a kihívás fokozódása teremti meg a Habsburgok dunai birodalmát. Toynbee nem helyez hangsúlyt a nemzetek, országok történelmére, minden civilizációt egységes entitásként kezel.

A civilizációk végső célja egy birodalom - világállam - létrehozása. A hellén civilizáció világállama a Római Birodalom volt. Az ókori Kína is több államalakulatból jött létre. A kettő közötti párhuzamot így vonja meg Toynbee:

"Az Óvilag keleti sarkában fekvő kínai világállamnak egy ideig a nyugati sarkot elfoglaló Római Birodalom volt a megfelelője; azután viszont eltért egymástól a két terület történelme. A kínai világállam - bizonyos megszakításokkal - megalapítása óta fenntartotta magát. Olykor lerohantak idegen hódítók, de lerázta őket magáról. ...A kínai világállam tehát még mindig meglevő valóság, ma, amikor a nála fiatalabb Római Birodalom már rég ókori történelemmé halványult."

Kína újabb kori történetének számos eseménye is egy válasz a nyugati civilizáció kihívására. Válaszként a tizenkilencedik századi megalázásokra - Nyugat gyarmatosító nyomulására, az ópiumháborúkban elszenvedett vereségekre, - a Kínai Birodalom nemzetállammá vált. A nacionalizmus, a kommunizmus, de a parlamenterizmus is Nyugat terméke. A mimesis, az utánzás a civilizációk kölcsönhatásában gyakran jelenik meg válaszreakcióként. Erre több példát is ad.

"A kínaiak nem könnyedén rúgták fel klasszikus hagyományukat. A hagyomány felrúgása csak megkésett és vonakodó reakció volt egy évszázad megaláztatásaira, melyeknek sorát az "ópiumhaborúban" a britektől elszenvedett vereség nyitotta meg, és Japán 1931-45- ös, Kína bekebelezésére irányuló kísérlete tetőzte be."

Közel 50 évvel Toynbee halála után - az ő előrejelzésének megfelelően Kína nagyhatalom. Ha gazdaságának növekedése lassul, az az egész világgazdaságot megrendíti, miközben Nyugat részesedése a világ össztermeléséből változatlanul és folyamatosan csökken évtizedek óta.

A huszadik század elején kínai értelmiségiek, a kínai visszamardottság forrásaként jelölték meg a konfucianizmust. De már a század végén a haladás letéteményese lett kínai politikai vezetők számára, betöltve a Mao után maradt ideológiai űrt, és visszatérve a kínai hagyományhoz. A kilencvenes években a tajvani kormány a konfuciánus gondolat örököseként hirdette önmagát. (Huntington). Ez cáfolata annak, amit a nyugati propaganda terjeszt, miszerint a tajvaniak amerikai érdekszféraként képzelik el jövőjüket. Kínában, a szárazföldön és a szigeten is kínaiak élnek, és az ő életükben egyazon értékek a meghatározóak. Ha nem provokálják egymás ellen őket, akkor testvérekként fognak egymásra találni. A kérdés csak az, melyik utat fogják járni. Tajvani ideológiai megközelítés: a Kínai Köztársaság 1949-ben szárazföldi területeit elveszítette (!). De ez egy átmeneti állapot. Mondhatjuk messziről: Konfuciusz már megvan, ő már közös. De nemcsak Konfuciusz, hanem a páratlanul gazdag kínai kultúra is.

Megállok itt. Sok minden, amit Toynbee-tól tanultam beleillik korábbi ismereteimbe, olvasmány-élményeimbe. Ezeket azért el fogom mesélni egy másik alkalommal.