A bonyhai levélről másodszor

Augusztus 27-én egy negyvenéves emléket idéztem fel a "A bonyhai levél" címmel. Tudtam én, hogy nem kerek a történet, hiányzik belőle egy lényeges dolog. Maga a levél, amely az emlékezés középpontjában állt. Kerestem Johanna hagyatékában a levél fényképet, de hiába. Anélkül azonban nehéz érteni annak a mondatnak a jelentését, hogy Johanna elkészítette a levél olvasatát, különösen olyan embereknek, akik nem szoktak XVII. századi kéziratokat olvasni. Sikerült azonban kerekké tenni a történetet. Pár levélváltás Dr. Tamás Edittel, a Sárospataki Rákóczi Múzeum igazgatójával, és meg is érkezett a bonyhai levél fényképe. Reméltem, - nem is alaptalanul - hogy 2000-ben, a Lorántffy Zsuzsanna évfordulón készült egy ilyen fénykép.

Bevallom, vágytam arra is, hogy lássam újra Lorántffy Kata keze írását, és ezt mással is megosszam. Horn Ildikótól tudom, hogy 1632- ben, amikor a levelet írta, 17 éves volt, s alig több mint egy hónapja, - az akkor 24 éves - Allia Sámuel felesége. A leveléből kinagyítottam és mellékelem Johanna olvasatának A Hétben megjelent részét: "Vöttöm Édes asszonyom az kegyelmed levelit, melyben írja kegyelmed, hogy rosmarintot és rosmarintmagot s teljes szekfű virág magvát küldött kegyelmed. Azt kegyelmednek megszolgálom mint jóakaró asszonyomnak, az kegyelmed szerelmes lányának is megszolgálom."

Tessék csak összevetni az eredetivel, és gyönyörködni a XVII századi kézírásban. Egy tizenhét éves asszony keze írásában, aki 1614 - ben született Lorántffy Mihály és Andrássy Kata lányaként, és egy küzdelmes élet után 1681-ben halt meg Apanagyfalván.

Vele - írja Horn Ildikó - a Lorántffy család neve is sírba szállt. Végül, hogy e hosszú és fárasztó bejegyzés végére is pont kerüljön, nálam okosabbaktól hallottam, tanultam: egy ember addig él, amíg emlékeznek rá.