A szólásszabadság helyzete 2022-ben, Közép-Európában
Nem véletlenül adtam ezt a címet az alábbi levélváltásnak. Levélváltásról beszélek, mert Csóti György (Antall József miniszterelnök munkatársa, a magyar diplomáciatörténet markáns személyisége, a Kisebbségi Jogvédő Intézet volt igazgatója) a Felvidek.ma-n megjelent írását levélben küldte át nekem, én pedig úgy éreztem, hogy az ezzel kapcsolatos gondolataim nem csak őt érdekelhetik, hiszen az ő gondolatai és az enyémek is a nyilvánosságnak szólnak. Játékos gondolattal, egy álomba öltöztette a mondanivalóját, én viszontálmodtam. Az a gondolat, hogy a sajtó és a közösségi média napi rétegződése ne temesse el a "levélváltásunkat", arra indított, hogy egy blogbejegyzéssel fogom a felszínen tartani, amennyire csak lehet.
Véletlen találkozás Putyin elnökkel
Az isztambuli repülőtér VIP várójában ültem, amikor odalépett hozzám egy középkorú, magas, katonás külsejű férfi, és így szólt hozzám határozott hangon:
- Csóti
Györgyhöz van szerencsém, a budapesti Kisebbségi Jogvédő Intézet igazgatójához?
- Csak
felerészben van szerencséje, mert valóban Csóti György vagyok, de július elseje
óta már nem én igazgatom a nevezett intézményt.
- Nem
tesz semmit. Mi már évtizedek óta publikációi révén ismerjük Önt, mint az
őshonos nemzeti kisebbségek jogvédőjét. Kérem, jöjjön velem, Oroszország
elnöke, Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin szeretne Önnel beszélni.
A
meglepetéstől szóhoz sem jutottam, szinte kábult állapotban felálltam, és
követtem az orosz elnök emberét. Átmentünk egy másik VIP váróba, amely
elkülönítve bújt meg a hatalmas repülőtér másik sarkában. Fémtárgyaktól
megszabadulva különleges biztonsági kapukon átlépve értem be egy minden luxus
igényt kielégítő szalonba. Putyin a terem másik végében ült, hatalmas
bőrfotelben, kissé révetegen nézett maga elé, arcán fáradság látszott. Mellette
kerek asztalon sötét tea gőzölgött. Amikor odaértünk, kísérőm bemutatott, az
Elnök rám pillantott, és rezzenéstelen arccal hellyel kínált. Nem állt fel, és
kezét sem nyújtotta.
- Ön a
kárpátaljai magyarok jogaiért küzdő fáradhatatlan politikus?
Meglepetésemre,
nem Ukrajnát mondott, hanem Kárpátalját!
- Igen
– mondtam bátortalanul, majd hozzá tettem - de nem csak értük, hanem az egész
kárpát-medencei elszakított magyarságért.
- Tudom
- mondta Vlagyimir Vlagyimirovics – ismerem a történetüket. Tisztelem azt az
elkötelezett harcot, amit külföldre rekedt nemzettársaikért folytatnak. Nagyra
értékelem Orbán Viktort, hogy ilyen vonatkozásban ellenséges nemzetközi térben
minden lehetőt megtesz elszakított honfitársai boldogulásáért. Egy ilyen kis
ország, szinte egyedül, szélmalomharcot folytat.
- Iránytűnk
egy XIX. századi nagy magyar, Deák Ferenc, aki azt mondta, igaz ügyért küzdeni
még akkor is kötelesség, midőn már sikerhez nincsen remény. Mi azonban úgy
gondoljuk, még van remény, nem szabad feladni. Oroszország ebben a tekintetben
hasonló cipőbe lépett 1990 után, mint mi magyarok már több mint száz éve. Jól
jönne nekünk egy kis segítség Önöktől, tisztelt Elnök úr.
- Engem
csak Oroszország érdekel, csak az orosz nép, az orosz nemzet érdekei szerint
cselekszem. Azért elmondok egy érdekes történetet. Egyszer felvetették nekem
Kalinyingrád hovatartozásának kérdését. Lehet beszélni erről, mondtam, de akkor
vizsgájuk meg Erdély sorsát is. Nagy csönd lett, azóta se hozzák szóba. De mi
nem akarunk a világ csendőre lenni. Ezért kedvelem a rivális hatalmak vezetői
közül az olyan személyiségeket, mint Donald Trump. Megértem a gondolkodását,
mert olyan, mint az enyém. Neki csak Amerika és annak népe számít. Ezt
tisztelem benne, akkor is, ha olykor ellenségnek számítunk Washingtonban.
Kiszámítható, nem olyan, mint elődje és utódja.
- Hát
most valóban ellenségek lettek, pedig mennyivel jobb lenne a transzatlanti
térségben egy kelet-nyugati biztonságpolitikai partnerség. Oly sok kihívás elé
néz az északi félteke keresztény közössége, jobb lenne összefogni.
- Én
nem értem a Joe Biden féle politikusokat. Miből gondolják, hogy legyőzhetik
Oroszországot? Ez közel fél évezrede nem sikerült senkinek sem. Mondjam
Napoleont és Hitlert? Már elcsépelt hivatkozások. Inkább azt mondom: nézzenek a
térképre; ásványi kincsekben, energiahordozókban gazdag, hatalmas területtel és
népességgel rendelkező ország vagyunk. Minket akarnak szankciókkal térdre
kényszeríteni? Ez hosszú évtizedeken át nem sikerült a kicsi és szegény Kuba,
valamint Észak-Korea esetében sem. Kína és India alig várja, hogy elmélyüljenek
gazdasági kapcsolataink. A szankciók következtében csak az Európai Unió fog
szenvedni, de nagyon. Fegyverrel? Akárhány ártatlan ukrán életét áldozzák fel,
ez sem fog sikerülni. Ha pedig atomháborúra kerülne sor, abba az egész északi
félteke belepusztul. Nem lesz nyertes.
- De
hát azért Moszkva elkövetett egy súlyos agressziót nyugati szomszédja ellen –
vetem közbe. Kirobbantott egy véres és kegyetlen háborút.
- Valóban,
ez látszólag nem volt szép cselekedet, megszegtük a nemzetközi egyezményeket,
de nem volt más választásunk. A világtörténelem háborúk sorozata. Azonban elsősorban
nem az motivált, hogy a NATO egyre inkább sarokba szorít bennünket, hanem már
nem tűrhettem, amit orosz nemzettársainkkal műveltek az ukránok. Önök jól
ismerik ezt, a magyarok is szenvedő alanyai az ukrán sovinizmusnak. A
nagyhatalmi rivalizálást keretek közé tudtuk volna szorítani. Mi most egyszerűen
az orosz lakta területeket akarjuk felszabadítani, ennyi és nem több.
- De
ehhez hány ártatlan embernek kell meghalni!
- Áldozatok
nélkül nincs győzelem. Ebben, és nem másban, a jezsuiták elvét követem: a cél
szentesíti az eszközt.
- Hát ezt ma Európában csak a Nagy Medve engedheti meg magának.
Amikor
reggel felébredtem álmomból, világossá vált előttem, hogy manapság már csak az
álomvilágban hangzik el történelmi és politikai igazság. A valóság tele van
hazugságokkal. Próbálná a putyini álláspontot valaki saját véleményeként
elmondani itt Közép-Európában …
Budapest,
2022. július 11.
Csóti György
nemzetpolitikai szakértő
Megjelent
a Felvidék.Ma hírportálon 2022. július 12-én
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Megjegyzések
Megjegyzés küldése