Salva nostram Ungariam
- Levél Debrecenbe -
A Székely Nemzeti Tanács nevében köszöntöm a VII. Debreceni
Székely Napok minden résztvevőjét, és kifejezem köszönetemet a debreceni
polgároknak, hogy hozzájárultak a nemzeti régiókért indított polgári
kezdeményezés sikeréhez. Öt esztendővel ezelőtt az V. Debreceni Székely
Napok alkalmával írt levelemben a napi politikai aktualitás késztetett
arra, hogy kitérjek egy nagyon régi és megkérdőjelezhetetlen
alapigazságra: a székelység érdeke, hogy Magyarország erős és független állam
legyen, a nemzet sorsát érintő döntéseket pedig Budapesten hozzák meg. A
világban zajló politikai folyamatok, de a mi helyzetünk alakulása is arra
ösztönöz, hogy ezt az alapigazságot megismételjem, aláhúzzam, és a levelem
kulcsmondatává tegyem.
Erre utal a levél címe is: Salva nostram Ungariam!, azaz magyar fordításban: Mentsd meg a mi magyar hazánkat! Egy sora az 1242-ből származó sirató éneknek, amelyet egy ismeretlen szerző vetett papírra a tatárdúlás után. Édesapámnak, Izsák József irodalomtörténésznek ifjúkorában írt doktori disszertációjában találtam rá arra a tételre, hogy a magyar nemzeti öntudat eredete eddig az időig nyúlik vissza. Az ismeretlen szerző nemzetféltése és imája Magyarországért megérinti a mai magyarok szívét is. Ma sem lehet nemzetféltés nélkül a nemzet, Magyarország jövőjéről gondolkozni.
A nemzetféltés jegyében fogok két kérdésben üzenetet
megfogalmazni a debrecenieknek. Először is a nemzetféltésből pattant ki a
nemzeti régiók védelmében indított polgári kezdeményezés gondolata. Ezt a
polgári kezdeményezést sikerre vittük, és a továbbiakban érvényt akarunk
szerezni 1 400 000 ember akaratának, vagyis nem akarjuk, hogy az Európai
Bizottság az eddigi szokásához híven álságos érveléssel félrelökje azt. A
nemzeti régiók európai szintű intézményesítése lehet az a politikai-gazdasági
kényszerítő erő, amely ráveheti a Bizottságot, hogy ne válassza a könnyebb
utat. Ennek megteremtésében különböző civil szervezetek és önkormányzatok
támogatására van szükségünk egész Európából. Számítunk Debrecenre.
A másik üzenet a jövő évi választásokra vonatkozik. Ennek a
kiindulópontja is a nemzetféltés, mert a korábban idézett ima, Mentsd meg
a mi magyar hazánkat! elkerülhetetlen módon jelenti azt, hogy a választások
után épp úgy meg kell védeni Magyarország határait, mint ma.
Nem lehet az, hogy idegen kultúrák milliói szabaduljanak rá
Kismagyarországra, és a szomszéd államok lezárt kerítésein innen mint
hadfelvonulási területen vergődjenek, és elkövessék mindazt a rémtettet,
amelyen Nyugat-Európa az utóbbi négy évben átesett.
Az nem lehet. hogy a határon túli magyar közösségek egyetlen
és utolsó reménye, az anyaország úgy hulljon porba, hogy Budapest utcáin
gumilövedékekkel, füstgránátokkal terrorizálják a magyar embereket. Ezekre a
fenyegetésekre gondolva ismételjük 750 év távolából: Salva nostram Ungariam,
gravem passam angariam, azaz Mentsd meg mi magyar hazánkat, közepéből
nyomorának.
A határon túli magyar közösségek érdeke azonos a magyar
nemzet érdekével. A jövőben gyarapodjon, gazdaságilag is erősödjön a magyar
nemzet Kismagyarország határainak mindkét oldalán. Ennek elengedhetetlen
föltétele, hogy töretlenül folytatódjon az Orbán-kormány nevével fémjelzett
családpolitika.
Kedves Barátaink! Kérünk, legyetek mellettünk a jövőben is,
és bizakodjatok velünk együtt, amint a XIII. századi ismeretlen szerzetes, hogy
a Jóisten elűzi magyar hazánk, nemzetünk felől a fellegeket.
Marosvárhely,
2021. szeptember 10.
Izsák Balázs,
a Székely Nemzeti Tanács elnöke
Megjegyzések
Megjegyzés küldése